epilógus.

ma egészen pontosan 5 hónapja, hogy itthon vagyunk. belegondolni is szörnyű! még mindig tisztán látom azt a képet, amikor millió csomag között ülünk a Citroenben, megyünk át a hídon és szépen lassan otthagyunk mindent...

hogy telt az elmúlt 5 hónap? hát mindenesetre nem úgy, mint az azelőtti 5 hónapom. minden amit azelőtt átéltünk, az összes mosoly, az összes kacagás eltűnt. nem múlt el nap úgy, hogy ne gondoltam volna életem legjobb 5 hónapjára, a legjobb emberekre,akikkel valaha is találkozhattam és a varázslatos Rigára!

hogy miért is döntöttem úgy, hogy írok megint? hogy talán egy kicsit megértse mindenki, hogy miért utálom, mikor azt kérdezik, hogy "na, milyen volt?", vagy amikor szemrehányásként megkapom, hogy "na, megint Riga..."

azt  hittem, hogy sokkal nehezebb lesz az itthoni dolgaimat rendbe tenni, miután kint minden úgy összekuszálódott. hát tévedtem. a legnehezebb az volt, hogy el kellett fogadni, hogy megint itthon, megint minden ugyanaz, mielőtt elmentem volna, semmi nem változott, semmi nem oldódott meg, sőt... egyetlen ments váramnak a környezetemben élőket tartottam, de azt hiszem, senki nem érti milyen érzések is vannak most bennünk. eltelt fél év úgy, hogy nem voltunk itthon, hogy Ti nem voltatok velünk és nem éltétek meg mindazt, amit mi. ezért lehet olyan érthetetlen, hogy miért virul ki az arcom, amikor kimondom azt, hogy Riga, vagy hogy "emlékszel, amikor..." és igen, ha lehetne csak erről beszélnék, ügyet sem vetve azt itthoni dolgokra.

igen sok minden megváltozott a fél év alatt, de azt hiszem legjobban én. semmit sem bánok a fél évem alatt, minden úgy volt tökéletes, ahogy volt! olyan dolgokat kaptunk kint, amiről más csak álmodik. embereket, akik- hibáim, végletességem ellenére- így szeretnek. láttuk a világ egy kisebb szeletét és ismerjük az összes macskakövet az Óvárosban. és ott a mi kis fantasztikus négyesünk, ami azóta is szuperál és ahogy kint is, most is ott vagyunk egymásnak :) a szüntelen várakozás A belga csokira és felhőtlen boldogság, amikor végre itt van! az órákon való összepillantás a Bibussal és tudjuk, hogy miért mosolygunk olyan sejtelmesen ;) és még annyi minden...

és ezek mindennap velünk vannak, ezért nehéz Alizként élni. mi most jöttünk csodaországból és nehéz a visszaszokás. ezért nézzétek el nekünk, ha már a sokadik történetet halljátok, hisz életünk legjobb félévéről beszélünk...

megvizsgálom szívedet s véle szeretetedet.

jövő hét vasárnap! 9 nap és otthon vagyok.végleg. el sem hiszem, hogy elrepült ez a félév. úgy érzem, hogy félév álmodás után most lassan fel kell ébredni és csodaországból visszacsöppeni a valóságba.

                              


a múlt hét, a félév legszebb és legnehezebb hete volt. minden nap együtt volt a kis csapat, nagyon jól éreztük magunkat aztán jött a szombat és el kellett engednem a 3 legfontosabb embert egyszerre. úgyhogy a szombat teljesen megölt. és igazából azóta se az igazi! már csak pár nap maradt a varázslatos Rigából, de nélkülünk már csak simán Riga, varázslatos jelző nélkül. utálom a repülőtereket és a nagy bőröndöket! tegnap viszont volt egy kis gyógyír a sebre. még múlt héten találtunk teljesen véletlenül egy plakátot az egyik téren, nagy betűkkel kiírva hogy Csürrentő.


                                           


aztán kiderült, hogy 16án jön egy magyar népzenei együttes Rigába! teljesen hihetetlen volt! úgyhogy tegnap este 6kor tele izgalommal álltunk a téren és ott voltak! elég volt egy mosoly a másikra, és tudtad, hogy bizony, egy nyelven beszéltek, tudtad, hogy igen, ő is magyar. magyar népdalokat játszottak és a zenekar kiegészült 2 táncossal, akik magyar néptáncot jártak, magyar népviseletben, vagyis inkább Moldáv népviseletben. volt amikor, mi is csatlakoztunk a tánchoz, és a táncos lábú lettek sem tudtak ülve maradni! úgyhogy lett-magyar együtt táncolt tegnap és igencsak elhúztuk a nótájukat :) először csak pár ember meg-megállt, hogy mi történik itt, aztán a végére egy elég népes tömeg állt a téren, figyelve a zenekart és minket, akik táncoltak. Riga megint varázslatos volt, vagy ha lehet mondani még varázslatosabb. egy csöpp otthont varázsoltak ide, ami már nagyon kellett!


                             


szombat óta, mióta elmentek, az idő teljesen megőrült. hol esik az eső, hol kisüt pár percre a nap, aztán megint szürke lesz minden. úgyhogy most itt ülünk a koli szobában, várjuk a vasárnapot és a Budai család 3 tagját, hogy végre itt legyenek, hogy megmutathassuk nekik a varázslatos félévünk helyszínét, és hogy őket is elvarázsolja Riga! úgyhogy tessék küldeni otthonról egy kis jóidőt nekünk, Nekik, hogy ők is élvezhessék :)
és 26án már otthon! vészesen közeleg, és még vészesebben közeleg a június 22-e, amit már egy éve várunk mint a Messiást... el sem hiszem, hogy otthon fog várni már MINDENKI!sok a dolog otthon, sok a dolog, amit rendbe kell hozni és még több ölelést kell adnom mindenkinek, úgyhogy Riga ide-oda, az otthon az mégiscsak otthon! úgyhogy azt hiszem ez volt az utolsó rigai jelentkezésem, tudom, hogy úgyis mindent el kell mesélnem otthon és még több mindent megmagyarázni. szóval otthon találkozunk!
köszönöm Riga! <3

                                      



u.i.: kedves Gazdag Gergő, Horváth Gergő és Halász Herman 26-án nyugodtan felvehettek Székesfehérváron! ;) :*

i've got no map to find my way...

kezdődik…azaz, inkább itt a vége lassan, azt hiszem. ugyanúgy, ahogy leírhatatlan az érzés, hogy mit adott az elmúlt 4 hónap, Riga, az erasmusos emberek, így az is leírhatatlan, hogy mennyire nehéz elszakadni. egyre több „goodbye Riga!” kiírást látunk mindenütt. post-erasmus depresszió kezdődik!

mindenki érzi, hogy lassan pakolni kell, utolsó ölelések és see you! örök optimista lévén, muszáj ebben is valami jót keresnem, szóval most, hogy mindenki érzi a végét, egyre jobban összejön a társaság, egyre több estét töltünk együtt, első trolival…vagyis ami azt illeti, minden estét!
tudom, elég régóta nem írtam,  azt hiszem, valahogy május 21től lehetek adós.
Pjotrek születésnapját ünnepeltük egy tengerparti kis házban meg vagy 50 emberrel. csomó szúnyog, barbecue, melegedés a tűznél, napfelkelte a parton, nevetés, vidámság.


                                

aztán szerveztünk egy kisebb kirándulást is az egyik szabad szerdánkon. mivel mindenkinek vizsgái voltak, meg még utolsó órák, így csak 3an mentünk, Bibus, Martin meg én. és még milyen jó, hogy elmentünk! tudom, hogy milliószor írtam már, de gyönyörű Lettország! Sigulda Rigától kb. 50-60 km-re található, télen síparadicsom, nyáron pedig élménypark. megnéztük a várat, megmásztunk millió lépcsőfokot, finom pizzát ettünk, stoppoltunk!





aztán jött a május 28-29 és a hivatalos goodbye partink! Rigától 80-90 km-re elmentünk egy erdőbújtatta gyönyörűséges tópartra. 20 fős házakra bontották a csoportot és este mindenki találkozott egy nagy, közös házban szaunával és medencével, hogy még egyszer utoljára mindenki együtt lehessen. másnap még kiélveztük a tájat, játszottunk, a fiúk fociztak, baseballoztak. aztán jött a késő délután és indulás vissza Rigába!




           

aztán folytatódott az őrület, minden nap, minden este program együtt mindenkivel, ami még nehezebbé teszi a búcsúzást…van egy listánk, amit még mindenképp meg kell nézni vagy mindenképp csinálnunk kell közösen. szóval, nagyon sok program volt az elmúlt hetekben, többek között voltunk vizibiciklizni, voltunk a Mezaparkban, éjjel-nappal Jürmalában (amióta megjött a jó idő) és igen, fürödtünk a Balti tengerben! annyira hihetetlenül hangzik! februárban még gyalogoltunk ott, ahol most kicsit dideregve ugyan, de fürödtünk!





éééééés….vezettem a varázslatos Rigában! nem is akármilyen autót, hanem kis fiestát ;) megnéztük az Es milu tevi, Riga,(szeretlek Riga!) filmet, ami ahhoz képest, hogy nagyon alacsony költségvetésű film, egész jó. jó érzés volt látni az utcákat, amiket ma már kívülről fújunk, látni a Szt. Péter templomot és a rigai történeteket. mindenkinek van története Rigával, mert elképzelhetetlen, hogy legyen olyan ember, akit ne varázsolna el!
végre sikerült összehozni még a Bibi szülinapjára beígért pikniket a parkban! szülinapot is ünnepeltünk, egy busznyi erasmus emberrel énekelve, táncolva jó kedvvel!
elég nehéz szavakba foglalni, hogy milyen volt az elmúlt 3-4 hét. talán életem legjobb egy hónapját tudhatom magam mögött… a dream-team ugyan már nincs együtt, de alig várom, hogy otthon legyünk és megint együtt lehessünk! nem is gondoltam volna, hogy ennyire nehéz lesz elköszönni a  Mátétól! igaz, hogy azt mondta, hogy csendben jött, csendben is megy, de nem tudtuk csendben elengedni, a legkevesebb egy „see you soon”-torta volt. tudom, hogy otthon vár minket és otthon folytatjuk, de más nélküle.




        

szörnyű belegondolni abba, hogy nemsokára nekem is elő kell vennem a bőröndömet és belepakolni az elmúlt félévet és itt hagyni Rigát! ilyenkor összeszorul a szívem és úgy érzem, mint akinek szakítania kell valakivel, akit még mindig szeret! szakítanom kell Rigával… akarva-akaratlanul, ahogy az ember érzi, hogy közeleg az idő, amikor még utoljára mindent meg kell nézni, minden érzést magába kell szívni, elgondolkodik, hogy mit is adott ez a félév, mit nyert, mivel lett több, vagy épp mit veszített…azt tudom már, hogy mit nyertem, nagyon sok barátot,esőkabátot, akik hihetetlenül fognak hiányozni.  egy teljesen más világot, sok-sok lehetőséggel, olyan élményeket, amiket amíg élek nem felejtek el, világot láttam! hogy mi változott és mit vesztettem, majd meglátom, ha hazaértem. addig is, alig várom már, hogy megint mindenkit megölelhessek, hogy elmondhassam mennyire hiányoztatok és azt hiszem, hogy szükségem lesz az összes esőkabátomra!
puszipáá

Latvia, Latvia, szeretlek!

ajjajj...már megint ennyi idő telt volna el? hiszen csak tegnap értünk vissza Oroszországból! szóval, megint törleszthetem a lemaradásomat :)
annyi minden történt velük, hogy elég nehéz lesz belesűríteni egy bejegyzésbe!

szóval, épp, hogy hazaértünk Oroszországból péntek este kopogott Jan és Oscar az ajtónkon, hogy holnap menjünk el velük kirándulni. persze mondtam, hogy bocsi fiúk, tanulnunk kell holnap. aztán 10 perc múlva megint jöttek és csak egy videót mutattak Amatciems-ről, és ennyi elég is volt...másnap reggel 9kor már ültünk Jan kis tepsi mercijében üvöltött a lengyel zene, és csak süvítettek mellettünk a fák és a felezővonal :) Rigától 80 km-re található a csodálatosan gyönyörű Amatciems! igazából ez egy üdülőknek fenntartott hely, tele gyönyörűséges házakkal és köztük kisebb-nagyobb tavakkal! mikor odaértünk csodálkoztak is a helyiek, hogy mit szeretnék. minden hely, ahol eddig voltam ebben a csöppnyi Latviában, gyönyörű! és most egész Lettország zöld, sárga, piros színben pompázik. hazafelé megálltunk a nagy Riga feliratnál, mert olyan nincs, hogy azt kihagyjuk!









Aztán jött a következő hét! születésnapom óta vártam a május 11-ét, hogy törleszthessek ;) (aki nem tudná, kedves szobatársamnak szülinapja volt :) ) igaz, hogy a hivatalos ünneplést csak pénteken tartottuk, de szerdán összegyűlt egy kisebb, vagyis nem, inkább nagyobb csoport a Green Apple-ben. egy kis segítséggel felzendítettük Halász Judit megunhatatlan Boldog születésnapot című nótáját, aztán ott álltam egy kisebb tortával meg két elfújhatatlan gyertyával és énekeltem(egyedül:P ) a boldog születésnapot kedves szobatársamnak ;) aztán jött az angol verzió meg persze a lengyel is :) aztán folytatódott az este, ki asztalon táncolással, ki asztalról leeséssel :D a lényeg, hogy reggel első troli volt a vége...




aztán jött a péntek, a hivatalos ünneplés! két szülinapot is tartottunk, csatlakozott még Ertan is. egész nap ment a rohangálás, piac, város, Prima, város, fényképező eltűnt, város, Prima, város...
ez volt az első tortám, amit egyedül csináltam, úgyhogy eléggé aggódtam. csak álltam a boltban, persze semmit nem találtam először, úgyhogy egy kicsit elfogott az érzés, hogy most úgy felhívnám anyát, hogy mit csináljak, de hát ugye nem lehet, úgyhogy nincs hiszti, gyorsan meg kellett vennem mindent, hogy estére összeálljon a torta! és sikerült! olyan jó érzés volt, ahogy jöttek oda a többiek és kérdezték, hogy "tényleg te egyedül csináltad a tortát??! nagyon jó lett! " :) aztán jött az este és megint egy csomó ember jött! aztán jött a torta, a sok ajándék és irány be a városba, hajnalig táncolás és első troli...





             

ami azt illeti, elég nehéz volt felülkerekednem a fényképező eltűnésén és élvezni az estét, de azt hiszem mindent megtettem!
épp, hogy hazaértünk és aludtunk 2 órát, már kelhettünk is, ugyanis mentünk paintball-ozni másnap! tele szomorúsággal, izgalommal indultunk, aztán a Máté's Angels ugyan nem aratott elsöprő sikert, de hiszen ez csak játék. persze, én voltam az egyetlen, akit arcon lőttek úgy, hogy sisak volt rajta! bravóóóóó Kitti! az egész arcom tiszta sárga volt, nem beszélve arról, hogy mennyire fájt! nem tudom, hogy sikerült ezt így kivitelezni.

                        


este hazaértünk, zuhanyoztunk és már mentünk is vissza a városba, hiszen egy búcsú este volt a már sokszor emlegetett spanyol lakásban. José hazament a héten...és sajnos egyre többen! akárhányszor csak erre gondolok, hogy már szinte csak pár napunk van, így, együtt, sírni tudnék! valaki ellopta az időnket, ez nem volt 5 hónap, még ne menjetek haza, még ne menjünk haza! egyetlen dolog vigasztal, hogy találkozunk még, mert muszáj! annyira jó csapat jött össze, hogy ezt nem lehet csak ennyiben hagyni.
ami a kedves fényképezőt illeti, nagyon rosszul érzem most miatta magam, mert mindig annyira figyelek a dolgaimra, főleg, ha az nem az enyém! olyan gyorsan történt minden és mostmár csak a "mi van ha?" játékot játszom a fejemben. úgy érzem magam, mint a kisgyerek, aki az első esése után sírva fut haza, mert szívem szerint abban a pillanatban mentem volna haza! úgyhogy nincs több kép! annyira sajnálom...
puszipáá

Lágy a kéz, melengető, fú a hó, fényes trojka jő...

2009 szeptembere óta, mióta először betettem a lábam a szlavisztika tanszékre, azóta vártam a napot, hogy vajon mikor jutok el mindazokra a helyekre, amelyekről olyan sokat olvasunk és próbálják a fejünkbe verni a nevezetességeket?! hát idáig kellett várni! épp, hogy hazaértünk Otthonról, már pakolhattuk is meg a bőröndünket, úgyanis április 30án reggel megint gyülekező volt, mentünk Oroszországba! gondolhatjátok, hogy éreztem magam! mint a kisgyerek, aki karácsony előtt már tudja az ajándékát és alig várja, hogy kibonthassa, megcsodálja és játszhasson vele!

az első megállónk a határ volt természetesen! még soha nem utaztam sehova, ahova feltétlen kellett volna az útlevelem, soha nem pecsételtek bele, úgyhogy ideje volt betörni ;) gondoltam, hogy nem lesz sétagalopp az ellenőrzés, na de erre nem számítottam. két határon kellett átmennünk: az első az Észt határ, ahol csak útlevelet ellenőriztek, aztán az Orosz határ. mindent le kellett pakolnod magaddal, bevinni ellenőrzésre a csomagodat, hogy átröntgenezhessék. ez 70 ember esetében röpke 2 órát vett igénybe ;)

ahogy az utolsó embert is átengedték, már döcögtünk is Pszkov (Псков) felé. ez volt az első napunk végállomása. igazából nem értem, hogy mi értelme volt ennek a kitértőnek, ugyanis szegény Pszkov egy Kreml és pár kisebb templomon kívül semmi érdekessel nem ékeskedik. 

egyetlen keresztezőséből áll a város központja, és büszkélkedhet továbbá egy "Szuper" nevű diszkóval, ami karácsonyi fényekben pompázik :) szállás hiányában úgy döntöttünk, hogy kihagyjuk az esti programot és nem megyünk be a Szuper helyiségbe, hanem inkább próbálunk a buszon aludni (lehetetlen volt). hajnal fél 4kor aztán felszedtünk mindenkit és belőttük a rakétákat Szentpétervár felé!
reggel 8 körül érkeztünk meg a hotel elé, ahol feltűnően sok rendőr állt az utcán. először nagyon nem értettük miért, aztán szépen lassan május 1-je alkalmából a tüntetők is megjelentek. reggeli után elindultunk városnéző túrára. sajnos az idő nem kedvezett nekünk, úgyhogy kénytelenek voltunk busszal várost nézni, és a fontosabb helyeken hosszabb kitérőket tenni. hiába a borús, esős idő, Szentpétervár hihetetlenül gyönyörű!!! leírhatatlan érzés látni mindazt, amiről eddig csak halvány körvonalaid voltak, hogyan is néz ki a Nyevszkij proszpekt, a Téli Palota, Izsák székesegyház, hogy osztja meg Pétervárt a Néva? eddig is tudtuk, hogy az oroszok nem egy mértékegység-rendszert használnak az Európaiakkal (mert minden sokkal hatalmasabb és náluk a közel 2000 km-t jelent), de még ez is minden elképzelésemet felülmúlta!











az 5 órás bámészkodás után végre elfoglalhattuk helyünket az октябрьская hotelban! a buszban töltött éjszaka után egy sima matrac is elég lett volna egy pléddel, na de a hotel....hát nagyon jól nézett ki! kétszemélyes szobák voltak fürdővel és orosz tvvel ;) a délutánunk többi részét alvással töltöttük, aztán este pedig elmentünk egy 3 emeletes szórakozóhelyre. miután befizetted a belépőt milliókért és beléptél, akkor jöttél csak rá, hogy ha ezt tudtad volna, akkor biztos nem dobsz ki ennyi pénzt az ablakon. de hát mit volt tenni, hát próbáljuk meg élvezni egy kicsit. az első emeleten csak orosz zene ment (mondanom se kell hány mp-et töltöttünk ott), a második emelet elég jó volt, a harmadik szinten meg maradjunk annyiban, hogy nem zene ment :P hajnal fél 3ig bírtam, aztán összejött egy kisebb csoport, akik gyalog indultak vissza a hotelba, úgyhogy velük tartottam. ha még egyszer lesz lehetőségem Szentpéterváron eltölteni egy pár napot, akkor biztos többet ilyet nem teszek! ahogy kiértünk a klubból, még az első kereszteződésig sem értünk, két fiú elkezdett verekedni előttünk. először nem látszott komolynak, de miután az egyik fiú a földre került és még utána is rugdosta a másik, akkor tudtuk, hogy ez már nem játék! gyorsan át a másik oldalra, és szótlanul gyorsléptekkel irány a hotel! minden országban történik ilyen, de általában nem az ember szeme láttára.más kultúra, más emberek.
aztán jött a reggel, reggeli és indulás Peterhofba (петергоф), ahol Péter nyári rezindeciája található  Петродворец. a gyönyörű palota csak eltörpült a több száz hihetetlen szökökút mellett! mikor erről tanultunk, persze képeket láttunk, de egy jól sikerült kép sem adhatja vissza azt az érzést, amikor meglátja ezt az ember! miután kisétáltuk magunkat a több száz szökökút és meseszép épületek között, elindultunk vissza Pétervárra.








     

következő programunk esti hajókázás volt a Néván! a hajó felső része nyitott volt, padokkal, alul pedig üveges melegített helyről csodálhattad Pétervárat. mivel nagyon hideg volt és erősen fújt a szél, fél óra küzdés után feladtam, és inkább begubóztam én is a melegben. amit még mindenképp el kell mondjak, hogy el tudjátok képzelni, milyen is volt, hogy este 10 órakkor még nincs ám sötét Szentpéterváron!






           


az esti hajókázás után visszamentünk a hotelben és az egész napos sétálás után már csak arra maradt erőnk, hogy egy szobában összegyűljünk, igyunk egyet, beszélgessünk, aztán mindenki gyűjtsön erőt a következő napra és aludjon!
utolsó napunkat Szentpéterváron az Ermitázzsal töltöttünk (nagyrészt). a Néva partján álló Téli Palotába költözött be és ott csodálhattuk meg többek között Da Vinci, Rembrandt, Picasso, Matisse és még sok híres művész alkotásait.

         


miután kigyönyörködtük magunkat, szabad program volt egészen estig. megint összejött a szokásos lány csoportunk és nyakunkba vettük Szentpétervárat gyalog. első utunk a Nyevszkij proszpektre tartott. ez Pétervár leghosszabb utcája (4,5 km) és hát elég sokat olvastunk már róla a könyveinkben, úgyhogy muszáj volt. elmentünk egy könyvesboltba, ahol megvettem Bulgakov Mester és Margaritáját, hogy legyen mi ösztönözzön ;) aztán kerestünk egy orosz éttermet, a крошка картошка-t és megkóstoltunk valami tipikus orosz ételt :) utolsó perceinket a Krisztus feltámadása székesegyházban töltöttük. ide mindenképp vissza akartunk jönni, mert már a városnézéskor magával ragadott mindenkit, hát még mikor megláttuk bentről! 60 m magas monstrum a templom és az aljától a tetejéig nincs egy tenyérni hely, amit ne mozaik fedne. és olyan apró mozaik, hogy alig veszi észre az ember!döbbenetes! soha nem jöttem még ki templomból így. nem találtam a szavakat! lenyűgöző mire képes az ember.






aztán végül jött a gyülekező, könnyes búcsú észak Velencéjétől és irány az egész éjszakán át tartó zötykölődés Rigába! nagyon jó volt ez a 4 nap, használni az eddig kínokkal szerzett tudásodat, megértni az utcán lévő embereket, a cirill betűs feliratokkal teli utcákat látni...
még mindig nehezen tudok szabadulni az otthon hiányától és ez az ami elég sokszor járt a fejemben Szentpéterváron is, különösen május 1jén. mégha Péterváron is lehettem, ha választhattam volna, mégis inkább az otthon választottam volna. Anyák napja, Apa születésnapja, 1 éves évforduló...de gondolatban végig velem voltatok!
puszipáá