a hajókirándulásunk után épp hogy kipakoltunk, már megint pakolhattunk is be! január óta április 14ét vártam a legjobban! felkeltünk reggel, pakolászás, rohanás és irány a reptér! még vissza se értünk Stockholmból, már mentünk is vissza! a Bibi azért, mert ment haza, én pedig vártam és vártam a reptéren...vártam a Bazsikámat! aztán 8 óra várakozás és még plusz fél óra késés után végre megjött! egész nap olyan voltam, mint a gyerekek karácsony előtt, annyira régóta vártam már, hogy ott legyen, velem! mivel csak másnap délelőtt jött vissza a gépünk Rigába, ezért este bementünk megnézni Stockholmot. én már nagyjából ismertem, így megmutathattam mindent amit ismertem! nappal is elvarázsolt Stockholm, na de este a Bazsival??! hihetetlenül gyönyörű!
aztán másnap reggel pedig vissza a varázslatos Rigába! a következő 4 nap csak sétálásból és bámészkodásból állt. megáztattuk a kisujjunkat a tengerben Jürmalában, megnéztük Rigát fentről a Szt. Péter templomból, megnéztük a többi templomot, ettünk palacsintát, még több palacsintát, ettünk a Lidoban a lányokkal, voltunk a Radisson hotel 26. emeletén és megnéztük a másik oldalról is Rigát, ettünk fokhagymás kenyeret az Alában...úgyhogy, azt hiszem mindent megmutattam :)
én voltam már ezeken a helyeken elég sokszor, de talán most volt a legjobb!
aztán jött a 19 reggel és megint pakoltunk! tele voltam reggel fura érzésekkel...nem akarok hazamenni, főleg, hogy most itt van, velem, nem akarom elhagyni a varázslatos Rigát, mert olyan kevés időnk van, hogy kiélvezzük. másrészről pedig, mindennél jobban vártam, hogy otthon legyek már! hogy várjanak a reptéren, hogy mindenkit megöleljek olyan szorosan, ahogy csak tudok és érezzem az otthon illatot! 8 órát kellett várnunk a reptéren a csatlakozásra. életem leghosszabb 8 órája volt! azt hittem soha nem érünk haza! ahogy felszálltunk a budapesti gépre, teljesen felpörögtem. annyian beszéltek magyarul, a pilóta azt mondta, hogy "OTTHON 18 fok van", és egy percet sem tudtam aludni.folyamatosan azon járt az agyam, hogy csak legyünk már otthon!
fél 1 körül landoltunk végre, és azt hiszem, hogy mi voltunk az elsők, akik kiértek a kapun :) körbenéztem és nem láttam egy nagyfejűt se... aztán végülis ott várt Apa, Gergő meg a Bali :)
ahogy befordultunk az utcába és a reflektor megvilágította az utcát, minden teljesen zöld volt, hatalmas lombok, virágzó bokrok. alig hittem a szememnek. igyekeztünk csendben bemenni, hogy ne ébresszünk fel midenkit. hiába lopakodtunk be, a kutyák csak felébredtek és onnantól már mindenki...Anya és a kutyák ott vártak az ajtóban! olyan nagyon jó volt hazamenni! hajnal 2kor még ettünk anya-féle krumplifőzeléket! az egyik legjobb dolog a világon!
aztán másnap reggeltől kezdetét vette az őrület! folyamatos telefoncsörgés, sms, "hazaértetek? minden rendben? mikor jöttök?mit főzzek?" annyira jó idő volt otthon, hogy egy percet sem töltöttünk a házban, reggeli, ebéd, vacsora, kint a teraszon a kutyákkal, együtt! mennyire hiányzott már!
másnap reggel, ahogy időm volt, hátramentem a lovakhoz és mekkora csoda várt! nem akarom személyes varázsomnak betudni, de épp ahogy kiértem, akkor született meg a kiscsikó! láttuk az első botladozásait, lépéseit és eséseit! még egy csoda!
aztán a csodák sorozata folytatódott, mikor találkoztunk mindenkivel! Bencus meg a Zita akkorát nőttek, hogy alig bírtam őket megpörgetni, mikor elmentem még kis kopasz volt a Bencus, most meg már lassan copfot lehet kötni a kis göndör hajából! örültem, hogy hazamentem, azért is, mert így volt még egy alkalom, hogy összejöjjön a család. mindenhol leadtuk a rendelést, hogy mit szeretnénk enni, otthon várt a krumplifőzelék, meg egy hadseregnek elég kaja, Vera néni várt minket a húslevessel meg a rizskókkal és még finomnál finomabbakkal!
Találkoztam mÁgnikámmal, meg a többiekkel, olyan jól éreztem magam, hiányoztak! végre kocsiba ültem, és odamentem, ahova akartam!
a legnagyobb meglepetés, pedig az utolsó napon volt! reggel korán felkeltem, mert mentünk Dunaújvárosba, reggel 10 órakkor már ott várt minket a Gergő a vasútállomáson! június óta vártam, hogy megölelhessem, hogy piszkáljam, beletúrjak az orrába és hallgathassam a hülyeségeit! és végre!!! végre találkoztak a Bazsival, végre beszélgettünk, de még mindig annyi mesélnivalónk maradt. a legfontosabbat úgyis tudja! sajnálom, hogy csak ilyen kevés időnk volt, de hát ugye ne legyünk telhetetlenek! lesz még elég időnk, ha mindketten otthon leszünk már!
9 napot voltam otthon és nem akartam visszajönni! miért is jönnék, ha mindenki, akit szeretek otthon van?! most még küzdök a visszaszokással, várom, hogy megint elvarázsoljon Riga és enyhítse az otthon hiányát!
ha valaki megkérdezné, hogy mi hiányzott legjobban otthonról, hát azt hiszem bajban lennék a válasszal...
puszipáá
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése